5. fejezet - Egyedül

Hola! Gyorsan eltelt ez a hét is, így hát ismételten itt vagyok az újabb fejezettel. Nagyon köszönöm az előző fejezethez érkezett komit. Ehhez pedig kellemes olvasást kívánok!

Besos, Elizabeth Angel

5. fejezet - Egyedül

Hellobello Világ! Most nincs sok új hírem számotokra. Ezt sajnálom, mert tudom, hogy mennyire vártok rá. Mostanában mindenki eltűnt. Na jó, nem szó szerint persze, de mindenki el van foglalva saját magával. Fogalmam sincs, mi ütött néhány emberbe. Ha keresem őket, leráznak. Ez nem jellemző rájuk. Tudom, hogy nem vagyok egy könnyű eset, mégis mindenki szeret. Vagyis inkább a többség. Ezt nem beképzeltségből mondom, tényleg így van. De nem húzom tovább az időtöket. Csak azért jelentkeztem, hogy nehogy valaki azt higgye, bajom van. Teljesen jól vagyok azt leszámítva, hogy a gondolataim teljesen összezavarodtak. Viszont most, hogy senki sincs, aki nyaggat, lesz időm, gondolkozni. Igen, ilyet is tudok és néha nagyon rám fér, mint például most is. Ó és elfelejtettem említeni, hogy a fogadás folytatódik, a tét pedig egyre nő. Úgyhogy természetesen nem adom fel, amíg meg nem nyerem a végső csatát is. 

xoxo A Győztes

Alina szemszög:

Szombaton olyan boldog voltam, mint már régen. Matthew-val jól megértettük egymást még szavak nélkül is. Egyikünk sem akart többet, mint amit a másik adni tudott és nem is vártuk el. Ennek ellenére olyan érzésem volt, mintha titkon mégis próbálnánk kicsalni még többet a másikból. Mintha már régóta ismernénk egymást. Ez az érzés új volt és nagyon furcsa.

Az emlékeimből a csengő éles hangja térített vissza a valóságba. Gyorsan odasiettem az ajtóhoz, hogy megnézzem, ki a látogatóm. Amikor megláttam Adam-et a boldogságom elillant és helyette bűntudat maradt. Mégis muszáj volt úgy tennem, mintha minden rendben lenne.

- Szia, drágám, látom hazaértél már. - Mosolygott kedvesen Adam.

- Igen, amint látod, épségben túléltem a tegnap estét. Te mit csináltál?

- Néhány haverommal voltam. - Volt valami az arckifejezésében és az arcában, ami nyugtalanított, miközben ezt mondta. Kicsit zavartnak tűnt. Talán felszedett valakit? Ha jobban belegondolok, örülnék neki. Boldog lennék, ha találna valakit, aki boldoggá teszi őt szereti, ahogyan azt megérdemli. De ez a valaki nem én vagyok.

- Valami baj van, Adam?

- Nem, nincs semmi baj, csak egy kis másnaposság. Tudod, hogy nem vagyok az alkohol híve és tegnap azt hiszem kicsit túlzásba vittem.

Ezután egyikünk sem szólalt meg. A csend kezdett egyre inkább kellemetlen lenni. Így kis idő után muszáj volt megszólalnom, mert nem bírtam tovább. Máskor mindig el tudtunk beszélgetni mindenről, de ez a helyzet valamiért más volt. Egyikünk sem tudta, mit mondjon, mert mindketten túlságosan elmélyültünk a gondolatainkban.

- Bejössz? - Nem volt valami fantáziadús megszólalás, de más nem jutott eszembe. De legalább Adam-et sikerült visszatérítenem a földre.

- Azt hiszem, jobb lesz, ha inkább most hazamegyek és lefekszem.

- Ahogy gondolod. Ha bármire szükséged van, hívj. - Erre csak bólintott egyet, majd elment.

Ezután ismét egyedül maradtam az előző esti emlékekkel és a bűntudattal. Hiába próbáltam megmagyarázni az eszemnek, hogy Adam tudja, hogy nem szeretem, ez nem enyhített semmit. Akár szeretem, akár nem, elfogadtam, hogy a barátnője vagyok és úgy is kellene viselkednem. Ez viszont egyszerűen nem megy.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkerestem a telefonomban Matthew számát és tárcsáztam. Néhány csörgés után fel is vette.

- Hallo! - Szólt bele kicsit álmos hangon. Csend. Egyikünk sem szólt semmit. Abban sem voltam biztos, hogy jó ötlet volt egyáltalán felhívnom. - Alina, te vagy az? - Kérdezte reménykedve. Nem tudtam mit kezdeni a teljesen ellentétes érzelmeimmel, így inkább kinyomtam. Noha tudtam, hogy ebből rájön, hogy tényleg én voltam. Még mielőtt bármi hülyeséget csináltam volna, kitöröltem a telefonszámát.

Matthew szemszög:

Szombathoz hasonlóan a vasárnapot is egyedül töltöttem. Kicsit furcsa volt, mert általában mindig volt valaki, akivel beszélhettem vagy hülyéskedtem. Viszont van előnye is annak, ha valaki egyedül van. Például nyugodtan gondolkozhat. Erre pedig nagy szükségem volt. Szerencsére Kate sem állított be, hogy hisztizzen. Nem tudtam, mi okozta ezt, de örültem neki. Legkevésbé ahhoz volt kedvem, hogy őt hallgassam és hogy kioktasson amiért szerinte az állítólagos születésnapi bulin felszedtem valakit. Igaza is volt. Abban viszont nem voltam biztos, hogy jó ötlet lenne mindent kitálalni neki. Így többek között ezt is alaposan át kellett gondolnom. Végül arra jutottam, hogy nem fog semmit megtudni Alina-ról. Elvégre Kate folyamatosan azzal jön, hogy úgy is lefeküdtem valaki mással. Az esetek többségében ugyan igaza volt, de valahogyan maga ellen kellett fordítanom ezt az elméletét.

David-et fogalmam sem volt, mi találta. Miután előző nap beszéltünk, egész hétvégén nem hallottam felőle. Pedig általában felhív minden nap, hogy ellenőrizze, nem csináltam-e valami hülyeséget. Ő nem hívott ezúttal és én sem tettem. Úgy véltem, hogy valami nyomós oka lehet ennek.

Akármin is járt az eszem, mindig visszatértem Alina-hoz. "A tegnap éjszaka csodálatos volt, de részemről ezzel még nincs vége a fogadásnak. Hiszen még mindig nem tudunk semmit a másikról. Habár de, a telefonszámodat már tudom. A jutalom valószínűleg változik majd. Feltéve, ha még mindig folytatod. Nos, ezt valószínűleg nem fogom tudni. Minden esetre bízom benne, hogy keresel, ahogyan én téged. Legyen szép napod, nagyfiú. A" Az sms-e beégett az agyamba. Akárhogyan próbáltam elfelejteni, nem sikerült. Csak egy dologra tudtam koncentrálni, hogy minél hamarabb megtaláljam őt.

Hétfőn még mindig semmi hírem nem volt senkiről. Ez már kicsit kezdett aggasztani. David sohasem tűnt el napokra. Annak ellenére, hogy egy öntelt, egoista barom vagyok, azért figyelek rá. Elvégre ő a legjobb barátom. Senki más nem képes elviselni a hülyeségeimet rajta kívül. Ezért elhatároztam, hogy felhívom.

- Hallo! - Szólt bele nyúzott hangon. Ritkán hallottam ilyennek vagy talán soha. Biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel vele.

- Na, mi az haver, hosszú volt az éjszaka? - Próbáltam elviccelni a dolgot, de nem nagyon sikerült.

- Történt valami, amiről lemaradtam vagy csak unatkozol? Mert ha valami fontos dolog, akkor mondd, egyébként pedig nincs kedvem beszélni.

- Haver, minden rendben?

- Nem tudom, úgyhogy hagyjál békén. - Ezzel le is tette a telefont. Nagyon nem tetszett ez az egész, de ha azt akarta, hogy hagyjam, akkor azt is teszem. Majd elmondja, ha akarja.

Alina szemszög:

Vasárnap elkezdtem takarítani, hogy eltereljem a figyelmemet. A bűntudatom Adam miatt és a vágy, hogy újra lássam Matthew-t, teljesen felemésztett. Muszáj volt valahogyan kivernem ezeket a fejemből. Miután a szobámban már rég nem látott rend uralkodott, lementem a konyhába, hogy egyek valamit, mivel időközben megéheztem.

Anya éppen a konyhában szorgoskodott, amikor megérkeztem oda. Amint őt figyeltem, ismét eluralkodott rajtam a bűntudat. Sohasem voltam olyan lány, amilyet anya szeretett volna. Emlékszem, hogy kiskoromban még nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Gyakran elvitt a parkba vagy sütizni. Amikor azonban elértem a kamaszkort, a kapcsolatunk elkezdett megromlani. Egyre többet veszekedtünk. Amióta pedig Britney-vel barátkozom, azóta szinte nem is beszélünk anyával. Tudom, hogy ő csak a legjobbat szeretné számomra, de nem tudom úgy élni az életem, ahogyan azt ő szeretné.

Amikor megtudta, hogy Gabe-bel járok szinte tajtékzott a dühtől. Próbált rábeszélni, hogy szakítsak vele, mert rossz hatással van rám, de nem érdekelt a véleménye. Valójában nem is volt igaza. Gabe éppenséggel jó hatással volt rám. Ha velem volt, mindig figyelt és vigyázott rám, hogy ne csináljak semmi hülyeséget. A bulikba is elkísért és mindig szólt, ha kezdtem túlzásba esni az alkohollal. Olyan volt nekem, mintha az őrangyalom lett volna.

- Minden rendben van, kicsim? - Anya hangja emlékeztetett arra, hogy nem vagyok egyedül. Csak bólintottam egyet válaszként, mert fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Rettentően hiányoznak a beszélgetéseink és az együtt töltött idők, de ha megtudná, milyen is vagyok valójában, rám sem tudna nézni többé. Amikor csak alkalma adódik, mindig azt mondja, hogy rossz útra tévedtem és hogy az, akivé váltam, nem én vagyok. Talán lehet benne igazság. De nem tudok megváltozni, ahhoz már késő. Valami legbelül eltört bennem.

- Anya, neked nem hiányzik apa? - A csend kezdett egyre nyugtalanítóbb és kényelmetlenebb lenni, ezért úgy éreztem, hogy muszáj megszólalnom. Csak akkor jöttem rá, mit is mondtam, amikor befejeztem. Valószínűleg ez volt a legrosszabb téma, amit felhozhattam. Talán öt vagy hat éves lehettem, amikor meghalt. Ezért próbált anya a lehető legtöbb időt velem tölteni, hogy elterelje a figyelmemet. Habár szerintem csak inkább apa hiányát próbálta meg velem betölteni. Amióta gyakorlatilag nem is kommunikálunk, teljesen egyedül van. Ebbe így még sohasem gondoltam bele korábban. Most viszont tudatosult bennem, hogy én is egyedül hagytam. Az én hibám, hogy az élete csak a munkából áll.

- De, nagyon hiányzik. Főleg most, hogy már szinte felnőtt vagy. Tudod, nagyszerű ember volt az apád és nagyon szerettem. Hozzá hasonló férfit alig ha találhatok. Amikor rád nézek, őt látom benned. Nagyon hasonlítasz rá. És nem csak külsőre. Apád sem volt egy mintagyerek, de szerencsére megváltozott. Imádott téged. Te voltál az ő szeme fénye. - Anya szavai mélyen belém hatoltak, mint egy kés. Fájdalmat okozok neki, mert ha rám néz, őt látja bennem. Erre még sohasem gondoltam.

- Annyira sajnálom. - Közelebb léptem hozzá és átöleltem. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott a közelsége. Amikor viszonozta az ölelésemet, legördült egy könnycsepp az arcomon, majd azt követte még jó néhány.

Matthew szemszög:

Kedden elmentem a konditerembe. Idejét sem tudom, mikor jártam ott utoljára, de úgy éreztem, ha még egy percet otthon töltök, megbolondulok. Már szinte hiányzott Kate hisztije is, annyira egyedül voltam. Ez pedig azért elég durva. Szinte mindent kipróbáltam a teremben, mert az egész napot ott töltöttem. Amíg mozogtam, addig sem gondolkoztam. Mire estére végeztem, tudtam, hogy másnap az izomláztól szenvedek majd és nem is kicsit. Az utóbbi időben inkább csak májra edzettem. Habár nem lenne rossz többször is eljárni a konditerembe. Jobban meggondolva, itt legalább egyedül lehetek.

Hazaérve egyenesen a konyhába mentem, mert már farkaséhes voltam. Egész szinte semmit sem ettem, úgyhogy ez nem csoda. A konyhába érve azonban ott ült apám az asztalnál. Ha azt mondom, hogy nem vagyunk jóban, akkor finoman fogalmazok. Szinte gyűlöljük egymást. Már szinte azt sem tudom, miért van ez vagy mikor kezdődött. Ja, de mégis. Apám el akart válni anyától, de anya teherbe esett, így "muszáj" volt vele maradnia és nem mehetett el a szajhájával, akivel anyát csalta. Születésem óta csak egy tehernek tart engem. Sohasem viselkedett úgy, mint egy apa. Szinte alig lehet látni. Naná, mert munka után még felkeresi a kis nőcskéjét, hogy enyelegjenek. Este későn ér haza, reggel pedig korán elmegy, így anya sem találkozik vele szinte soha. A vak is látja, hogy boldogtalan. De ha ezt szóváteszem, azonnal nekem esik és apámat mentegeti. Pedig tudja, hogyan állnak a dolgok. Tisztában van azzal, hogy apa sohasem hagyná el érte a szeretőjét, hiába a felesége. Egyszer még meg is látta őket, amikor bement apámhoz. Amikor belépett az irodájába az a barom és a nője éppen elmélyülten tanulmányozták egymás testét. Anya átsírta miatta a fél éjszakát. Néhányszor már felvetettem neki azt, hogy váljanak el, jobb lesz mindenkinek. Hiszen elég idős vagyok ahhoz, hogy felfogjam a dolgokat. Különben sem hiányozna apám. Sőt, nélküle boldogabb lenne az életünk. De anya hallani sem akar erről meg mér mindig szereti. Annak ellenére, amit vele tett az a gazember, nem képes elhagyni. Fogalmam sincs, mire vár. Csak tönkreteszi vele az egész életét.

Apám testvére, a nagybátyám fülig szerelmes anyába. Ezt anyán kívül mindenki tudja. Ő egyszerűen nem hajlandó tudomást venni róla a hűtlen férje miatt. Pedig Jack teljes erejével próbálkozik felhívni magára a figyelmet. Őszintén szólva sokkal jobban örülnék, ha ő lenne anya férje. Vele sokkal jobban kijövök. Ő legalább fiaként tekint rám és mindent megtenne azért, hogy mi ketten boldogok legyünk. Apám persze nem nézi jó szemmel, hogy az öccse szemet vetett a feleségére. Nem értem, hogy ehhez neki mégis mi köze van, amikor magasról tesz rá, mi van velünk. Szerintem szimplán csak tönkre akar tenni mindkettőnket. De abból nem eszik!

Amilyen gyorsan csak tudtam, megcsináltam a szendvicsemet és már ott sem voltam a konyhában. Képtelen vagyok egy légtérben lenni apámmal. Ha két percnél tovább vagyunk együtt, hatalmas kedvet érzek ahhoz, hogy behúzzak neki egyet. De anya miatt ezt nem tehetem. Nem akarok neki még több fájdalmat okozni. Eleget szenved anélkül is.

A szobámba érve elővettem a telefonom és megnéztem, hogy keresett-e valaki, mivel egész nap le volt némítva. Láttam, hogy jött egy üzenetem, ettől pedig mosolyognom kellett. Valami oknál fogva abban reménykedtem, hogy ismét Alina lep meg valamivel. Ám amikor megnyitottam az üzenetet, láttam, hogy nagyot tévedtem.

"Néhány napig külföldön leszek, úgyhogy ne keress. Lehetőleg próbálj meg normálisan viselkedni és nem balhézni. Majd kereslek, ha hazajöttem. David"

Ebbe meg mi ütött?

Alina szemszög:

Néhány percig csak ott álltunk anyával a konyha közepén és együtt sírtunk. Úgy éreztem, hogy a fal, ami kettőnk közé épült lassan talán kezd ledőlni. Vettem egy mély lélegzetet és abbahagytam a sírást. Anyát pedig eltoltam magamtól.

- Na jó, elég a drámából. Mi lesz az ebéd? - Anya ajka mosolyra húzódott, ez pedig engem is megmosolyogtatott.

- Az én nagy lányom. - Mondta büszkén, majd megcsóválta a fejét.

Ezután folytatta a főzést, miközben beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy Adam-mel együtt vagyunk. Őszintén szólva nagyon meglepett a reakciója, mivel egyáltalán nem volt boldog. Adam-nél egy fokkal még Gabe-nek is jobban örült. Ami azért furcsa, mert Gabe-t szinte nem is ismerte és úgy próbált meg tőle elszakítani, Adam-et viszont ismerte. Én azt hittem, hogy kedveli. De ezek szerint lemaradtam valamiről. Mivel nem szerettem volna újabb veszekedést, ezért inkább gyorsan témát váltottam.

Miközben beszélgettünk, az ebéd is lassan elkészült, így leültünk ebédelni. Ritkán van olyan, hogy együtt ebédelünk, de akkor is leginkább feszült a légkör. Egyikünk sem mer megszólalni, mert annak általában veszekedés a vége. Ezúttal azonban a csend kellemes és megnyugtató volt. Régóta most érzem először azt, hogy újra megbízhatok anyában és hogy talán jó úton haladunk afelé, hogy rendezzük az elfuserált kapcsolatunkat.

Délután megnéztem néhány filmet, majd este korán lefeküdtem aludni. Nem volt kedvem senkivel sem beszélni vagy találkozni. Az alvás ráadásul már rám is fért.

Másnap, hétfőn amikor felébredtem, elhatároztam, hogy aznap elmegyek a temetőbe. Már évek óta nem jártam apa sírjánál és úgy éreztem, hogy ennek ideje véget vetni. Miután kikeltem az ágyból, gyorsan felöltöztem. Szokásosnál egyszerűbb és kevésbé feltűnő ruhát vettem fel. Elvégre temetőbe megyek, nem bulizni.

A reggelit ezúttal kihagytam. Amint bepakoltam a táskámba mindent, amire szükségem volt, elindultam a közeli virágárushoz. Nagyon segítőkész volt az idős hogy, aki ott dolgozott. Néhány perc alatt kész is volt a kis csokor. Már majdnem elindultam, amikor újra belém hasított a bűntudat. Éppen ezért kértem még egy csokrot. Ha már a temetőbe megyek, illendő meglátogatnom a barátomat is. Vagyis a volt barátomat.

A temetőhöz érve elbizonytalanodtam egy kicsit, hogy valóban jó ötlet volt-e odamenni. De már nem fordulhattam vissza. Előbb-utóbb úgy is szembe kell néznem a múltammal és már nagyon hiányoztak mindketten. Na jó, ez így elég hülyén hangzik, hiszen nem tudok már beszélni velük. Mégis amikor odaértem apa sírjához, csak úgy áradtak belőlem a szavak. Kismilliószor bocsánatot kértem tőle, amiért nem jártam nála. Tisztában voltam azzal, hogy nem hallhat, mivel halott, ennek ellenére megkönnyebbültem. Ezután következett Gabe. Nála már hiába próbálkoztam azzal, hogy visszafojtsam a könnyeimet. Már apánál is majdnem elsírtam magam vagy százszor. Csak ültem Gabe sírjánál és sírtam. Nem tudtam, mit mondhatnék.

Amikor már úgy éreztem, hogy elég erős vagyok, hogy megnyugodjak, vettem egy mély lélegzetet és próbáltam valami szépre gondolni. Rögtön Gabe jutott az eszembe és az együtt töltött idő, ezért majdnem megint eltört a mécses.

Gyorsan felálltam a földről, majd leporoltam a ruhámat és elindultam. Fogalmam sem volt, merre megyek és nem is érdekelt. Egyedül voltam. Ez az érzés pedig elszomorított.

Ahogy sétálgattam az utcán, megláttam egy kávézót. Egy ideig vacilláltam, hogy megnézzem-e, végül úgy döntöttem, hogy igen. Az ajtónál azonban földbe gyökerezett a lában. Ugyanaz a kávézó volt, ahová Gabe-bel jártunk. A felismerés ismét felszínre hozta az emlékeket, nekem pedig hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Tudtam, hogy be kell mennem, mert már elég hülyének néztek, amiért az ajtóban álldogálok. Így hát vettem egy mély lélegzetet és lenyomtam a kilincset, majd beléptem az ajtón. Megláttam a kávézó másik végében egy kicsit eldugottabb részt és úgy döntöttem, hogy oda ülök. Már el is indultam, de hirtelen elállták az utamat.

- Szia! Jó újra itt látni, kislány! Régóta nem jártál errefelé.

Matthew szemszög:

A szerda és a csütörtök hasonlóan eseménytelenül telt. Már azon gondolkoztam, hogy felhívom Kate-t. Legalább addig is, amíg leordítja a fejemet, történt volna valami. Egyszerűen már annyira unatkoztam, hogy azt szavakkal le sem lehet írni. De amikor már odáig eljutottam, hogy majdnem tárcsáztam Kate számát, valami mindig megállított. Tudtam, hogyha megint elkezdi a szentbeszédét, akkor jobb esetben leteszem a telefont. Rosszabb esetben pedig annyira felhúz, hogy mindent elmondok neki. Ez volt az, amit el kellett kerülnöm. Kate iszonyatosan jó abban, hogy megtalálja a kis áldozataimat néhány nap alatt. Komolyan, fogalmam sincs, hogyan csinálja, de egy magánnyomozó is megirigyelné as kutatásait. Jobban belegondolva annyira nem is lett volna hülyeség mesélni neki Alina-ról. Garantáltan tudtam volna róla mindent legkésőbb egy hét múlva. Viszont ez nem lett volna így igazságos vele szemben. Ráadásul Kate nem a kedvesség mintaképe. El sem tudom képzelni, mit csinált volna Alina-val. Ezt természetesen nem hagyhattam. Így bármennyire is csábító volt a lehetőség, nem éltem vele.

Pénteken már nem bírtam tovább az otthon ülést. Sietve felöltöztem, majd a pénztárcámat, a telefonomat és a kulcsomat a zsebembe téve elindultam. Nem volt kedvem diszkóba menni. Inkább valami bárt kerestem. Vagyis inkább olyan helyet, ahol alkoholt is árulnak. Nekem igazából mindegy volt. Csak arra volt szükségem, hogy rendesen berúgjak és elfelejtsek mindent. David még mindig nem jelentkezett, Kate sem zaklatott, nélkülük pedig teljesen üres volt minden nap. Az egyetlen, amiben még bízhattam, az alkohol volt.

Néhány perc sétálás után találtam egy kávézót. A külső asztaloknál szerencsére volt itallap, így gyorsan meg tudtam vizsgálni. Szerencsémre nem csak alkoholmentes italok voltak felsorolva. Ezután mosolyogva léptem be a kávézóba. A bent melegebb volt, ez mondjuk várható volt. A hely elég hangulatos volt. Azelőtt még sohasem jártam ott, pedig közel van hozzánk. Miközben körbenéztem, a szám önkénytelenül is mosolyra húzódott, mert láttam néhány elég csinos lányt is. Így már tökéletesnek tűnt minden. Csajok és pia, éppen erre volt szükségem.

Leültem az egyik asztalhoz, majd néhány perccel később egy csinos kis pincérnő jelent meg. Amint meglátott, láttam, hogy zavarba jött, mert bejövök neki. Erre még sikerült is kicsit rájátszanom. Szegény mire felvette a rendelést, már vörösebb volt, mint egy rák. Én pedig remekül szórakoztam. Néhány ital után pedig egyenesen ellenállhatatlan voltam. És ezt nem az egóm miatt mondom. Észrevettem, hogy több lány is néha-néha felém fordul. Azt hitték, hogy nem veszem észre. Nagyon rosszul hitték. Már csak azon gondolkoztam, hogy melyiket fűzzem meg. Végül egy szőke mellett döntöttem. A többiben Alina-t láttam és éppen erre nem volt szükségem. Amikor látta a szőkeség, hogy felé közeledek, először csodálkozott, majd teljesen elpirult. Pedig még meg sem szólaltam. A tudatom már nem volt teljesen tiszta, de járni még tudtam. Ráadásul alig két asztalnyi távolságot kellett csak megtennem, így nem volt probléma.

A lány asztalától látni lehetett a hátsó részeket is. A figyelmemet azonnal felkeltette az egyik ott ülő lány. Sötétbarna haja enyhén hullámos volt. Valamiért annyira ismerősnek tűnt. Alig tudtam elszakítani róla a tekintetemet. De amint megláttam, hogy nincs egyedül, letettem róla. Veszekedést nem szerettem volna, így csak távolról figyeltem néha. Látszólag nagyon élvezte a srác társaságát. Ráadásul a kettejük közötti távolságból arra következtettem, hogy elég bensőséges a kapcsolatuk. Ezért minden figyelmemet próbáltam átirányítani a mellettem ülő szépségre. Ő még mindig csak némán bámult engem. Nem sikerült neki felfognia, hogy ott vagyok mellette. Szegény lány.

Alina szemszög:

- Paul? - Kérdeztem mosolyogva. Ő erre csak bólogatott. Ezután gyorsan megölelt.

- Mi szél hozott erre?

- Fogalmam sincs. Csak erre sétáltam, amikor megláttam a kávézót, gondoltam bejövök. Szinte semmit sem változott, mióta utoljára itt voltam, csak...

- Hiányzik neked. - A kérdése egyértelműen inkább kijelentés volt. Nem éreztem, hogy válaszolnom kell, mivel úgy is tudta a választ. Vele együtt leültem ahhoz az asztalhoz, amit kinéztem és elkezdtünk beszélgetni.

Paul gyakran járt abba a kávézóba, sőt, szinte folyamatosan ott van. Akkor ismerkedtünk meg, amikor Gabe-bel kezdtünk el oda járni. Már régóta ismerték egymást és nagyon jóban voltak. Szerencsére mi is hamar megtaláltuk a közös hangot. De miután Gabe meghalt, többé nem mentem vissza oda. Túlságosan fájt ahhoz az elvesztése, hogy a közös helyünkre menjek.

Néhány órán keresztül csak beszélgettünk, mi történt velünk az elmúlt időben. Örültem neki, hogy a barátjának tart. Igazából mindig is azt hittem, hogy csak Gabe miatt viselkedik velem úgy, ahogy, de mégsem. Igazán örültem a társaságának főleg mivel Adam és Britney is felszívódott.

Már kezdett beesteledni, amikor elköszöntem tőle. Addig nem engedett elmenni, amíg meg nem ígértem neki, hogy másnap is találkozunk. Így legalább nem kellett egyedül töltenünk a napot. Őszintén kezdtem már nagyon unatkozni. Anyával beszélgettünk ugyan, de mikor dolgozott, akkor csak ültem egyedül a szobámban és néztem ki a fejemből.

Csütörtökön együtt voltunk reggeltől estig. Ezúttal azonban nem csak a kávézóban ültünk, hanem elmentünk a közeli parkba és moziba. Kezdtem megkedvelni. Kicsit hasonlított a stílusa Gabe-éhez. Valószínűleg ezért jöttek ki olyan jól. Amikor felvetette az ötletet, hogy menjünk máshova, először eléggé megijedtem. Nem azért, mert olyanra számítottam, mint mondjuk Matthew-tól, de mégis volt egy kis félelmem. Hiszen mégis csak ő volt Gabe legjobb barátja. Mellette mindig olyan volt, mintha még Gabe is ott lenne kicsit. Ennek ellenére nem szerettem volna megbántani a visszautasítással. Utólag nézve jobban is jártam így. Rengeteget nevettünk. Paul nagyon aranyos srác és a humora sem semmi. És nem utolsó sorban még jól is néz ki. Ezt pedig ő is tudja.

Pénteken felhívott telefonon délelőtt, mivel előző nap telefonszámot cseréltünk, és megfűzött, hogy a péntek estét is töltsem vele. Azt mondta, hogy csak a kávézóban leszünk. Ennek nem tudtam eldönteni, hogy örülök-e vagy sem. Szívesebben mentem volna el vele bulizni. De alig néhány napnyi ismeretség után tényleg nem tűnt valami jó ötletnek.

Hét óra körül izgatottan kezdtem el készülődni. Nem voltam benne biztos, milyen ruhát vegyek fel. Az nyilvánvaló, hogy nem olyan rövid szoknyát, amit bulikra tartogatok, de nem is szerettem volna úgy kinézni, mint aki éppen akkor mászik elő egy csőből. Végül egy farmer, egy pánt nélküli felső és egy fekete magassarkú mellett döntöttem. A hajamat kibontottam és így lágy hullámokban omlott a vállamra. Feltettem még egy kis sminket, majd megnéztem magam a tükörben. Tetszett az összhatás. Nem voltam túl kihívó, de nem is tűntem egy visszahúzódó lánynak.

Fél kilenc körül értem oda a kávézóba. Természetesen Paul már ott várt. Ugyanott foglalt helyet, mint ahol csütörtökön is ültünk. Így nem voltunk annyira a figyelem középpontjában. Mivel szinte tele volt a hely, ezért azt a részt elölről nem is nagyon lehetett látni.

- Szia! Hű, te aztán dögös vagy, drága! Már értem, hogy miért volt fülig szerelmes beléd a drága haverom. Jaj, ne haragudj! Ezt azt hiszem nem kellett volna felhoznom. - A széles mosolya a végére már inkább zavart volt. Nem könnyű úgy beszélni, hogy Gabe ne kerüljön szóba, de azért próbálkozunk. Szerencsére hála Paulnak jobban viselem, ha róla van szó, de azért elég kellemetlen még így is.

- Te sem panaszkodhatsz. - Kacsintottam. - Semmi baj, tényleg. Azt hiszem, kezdem megszokni, hogy ő már nincs itt. Tudom, hogy neked is hiányzik, ezért nem hibáztathatlak. De majd valahogyan túl leszünk ezen is. - Mosolyogtam erőtlenül.

- Rendben. Gyere, ülj le! Remélem nem baj, hogy rendeltem neked is előre. - Ismét elővette a szívdöglesztő mosolyát.

- Attól függ, mi az. - Amikor elém tolta a poharamat, megdöbbentem. Arra sem számítottam, hogy egyáltalán mellette elengedhetem magam annyira, hogy alkoholt is fogyasszak, erre még ő rendel nekem. De ami még ennél is jobban meglepett, hogy a kedvencemet kérte. Értetlenül néztem rá, belőle pedig sugárzott a büszkeség. - Honnan tudtad?

- Eszembe jutott, hogy mindig ezt ittad. Reméltem, hogy azóta nem változott meg az ízlésed ezen a téren. - Lazán megvonta a vállát.

- Hát akkor egészségedre!

Még két pohár után már kezdtem érezni az alkohol hatását. De még mindig a józan tartományban voltam, csak kicsit melegem lett. Közben természetesen folyamatosan beszélgettünk és nevettünk Paullal. Fogalmam sincs, hogy mikor került közelebb hozzám, de nem nagyon zavartattam magam. Egyáltalán nem zavart a közelsége.

Egy idő után már csak azt vettem észre, hogy a fülembe suttog. Ahhoz képest, hogy józannak ítéltem magam, nem tűnt fel semmi abból, hogy közeledett. Talán mégsem voltam olyan jól, mint gondoltam.

Amikor a kezét az arcomhoz érintette és egy tincset a fülem mögé tűrt, bizsergett a bőröm. Fogalmam sem volt, miért van rám olyan hatással. De még időm sem volt gondolkozni, mert elfordította a fejemet oldalra, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni, majd megcsókolt.

Matthew szemszög:

- Mi a neved? - Kérdeztem a szőkeséget, mert még mindig nem szólalt meg. Ekkora sokkot még esküszöm, hogy senkinek sem okoztam. Szerencsére a lány magához tért a kérdésemre és egy torokköszörülés után hajlandó is volt válaszolni.

- Leila vagyok. Téged hogy hívnak?

- Matthew.

Egy kis hallgatás után úgy döntöttünk, hogy rendelünk, valami italt. Őszintén szólva ez a csaj kész katasztrófa volt. Meg sem szólalt. Minden szót szinte harapófogóval kellett kihúzni belőle. Messziről még érdekesnek tűnt, de így... Szívem szerint ott hagytam volna a francba. Azt már előre tudtam, hogy vele semmit sem fogok kezdeni. Na nem azért, mert nem menne bele, hanem azért, mert egyszerűen nem képes semmilyen hatást kiváltani belőlem. Vagyis egyet igen, a dühöt. Komolyan nem értem, hogyan lehettem akkora balfék, hogy egy ilyet kellett kifognom.

A tekintetem egyre gyakrabban vándorolt más lányok felé. Csak abban bízhattam, hogy a kedves hölgy a társaságomban hamar lelép. Akkor ugyanis szemrebbenés nélkül kerestem volna valaki mást, akiben kicsit több élet van. Kezdtem úgy érezni magam, mintha egy halálos beteggel tölteném az utolsó perceit. A kis szemlém alatt megakadt a tekintetem azon a páron, amelyen korábban is. A lány arcát nem láthattam, de valami láthatatlan szál mintha húzott volna felé. A mellett ülő srác biztosan a barátja volt, mert már szinte semmi távolság sem volt kettejük között. Még azt a pillanatot is sikerült elkapnom, amikor éppen megcsókolta a barátnőjét. Mázlista. Szívesen lettem volna a srác helyében. Azonban a mellettem ülő lány elkezdett mocorogni, ezért ismét rá figyeltem.

- Azt hiszem... én most jobb lesz, ha megyek. - Csak bólintottam egyet. Ha megszólaltam volna, akkor biztos, hogy olyat mondtam volna, amit később megbánok. A lány két percen belül már látótávolságon kívül volt, én pedig fellélegeztem. Ennek örömére pedig rendeltem még egy italt. De még mielőtt elfogyaszthattam volna, egy újabb lány került a látóterembe. Vagyis pontosabban közvetlenül előttem állt meg. Mindenféle szégyenérzet nélkül végignéztem minden apró négyzetcentiméterét, végül a szemébe néztem. Nem látszott rajta, hogy zavarban lenne, sőt, inkább még imponált is neki. Ezután rajta volt a sor, hogy alaposan végigmérjen. Miközben ő engem vizsgálgatott, én már gondolatban elterveztem, hogy mit csinálok majd vele.

- Leülhetek?

- Természetesen. - Mosolyogtam. Úgy tűnt, hogy kezd egyre jobban alakulni az este.

A lánynak sikerült elvonni a figyelmemet az össze többi szépségről, aki körülöttünk volt. Az biztos, hogy ért ahhoz, hogyan hívja fel magára a figyelmet. Egy olyan külsővel pedig nem is volt nehéz dolga. Erről ismét Alina jutott eszembe. Ő is éppen ilyen reakciót vált ki az emberekből vagy még erősebbet.

Arról fogalmam sincs, hogyan hívták az alkalmi partneremet, de egyikünket sem érdekelték az ilyen információk. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy teljesen feloldódjon a társaságomban, így teljesen lefoglalt mindkettőnket a másik tanulmányozása. De persze nem csak a látványa. Nem sokat vacilláltam, hogy megcsókoljam-e, amikor lehetőségem adódott rá. Ő pedig nem okozott csalódást azzal, hogy visszacsókolt. Ezután egyre többször gabalyodtunk össze. Már kezdtem azon gondolkozni, hogy ideje lenne más helyet keresni. Azonban nem tűnt úgy egyenlőre, hogy a partnerem is hajlandó lenne erre. Előnyére legyen írva, hogy nem hagyta magát olyan könnyen. Ezzel természetesen az idegeimmel játszott. Azonban sohasem bántam, ha kicsit erőltetnem magam azért, hogy megkapjam, amit szeretnék. Ettől lesz érdekes.

Éppen sikerült egy újabb csókot lopnom tőle, amikor megéreztem egy ismerős illatot. Azt a parfümöt millió közül is felismerném. Az agyamnak sem sok idő kellett ahhoz, hogy előkeresse az emlékeket. Gyorsan elhúzódtam a lánytól, aki velem volt és körbenéztem. Alaposan megvizsgáltam minden apró szegletet olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, de sehol sem láttam Alina-t. Azzal nyugtattam magam, hogy biztosan más valakit éreztem, aki ugyanolyan parfümöt használ.